1. Kezelt területek és panaszok

Fej-nyak
Váll-kar-kéz
Törzs- medence
Derék
Alsó végtag

2. Mozgáskoordináció javítás

Olyan szakmáknál, amelyek központjában a mozgás áll (tánc, sport) a teljesítmény javítása, a mozgás jobb kivitelezése szükségessé teheti a koordináció javítását. Koordináció alatt az adott mozdulat kivitelezését, az izmok bekapcsolódási sorrendjét, a mozdulat központból irányítását, és a teljes mozgáspálya tudatos kontrollálását értem Eddigi tapasztalatom szerint a páciensek nagy része valamely panasz megjelenése miatt jelentkezik, melynek hátterében koordinációs zavar húzódik meg. A panaszok javítása közben derül fény a mélyben meglévő alapszintű zavarra, melynek javítása - sokszor pozitív mellékhatásként- a teljesítmény javulását eredményezi. Emellett előfordult már hogy valamely mozdulat kivitelezése közben érzett nehézség, merevség, vagy az egyensúly hiánya miatt fordultak hozzám, amikor is nem a fájdalommal, hanem közvetlenül a mozgás javításával foglalkoztunk

3. Belszervi panaszok

Általában nem fő tünetként jelentkező panaszokról van szó. Az ezzel foglalkozó ún. visceralis oszteopátiában még kevés a tapasztalatom. Amivel eddig jó eredmények voltak:

4. Gyerekekkel kapcsolatos panaszok

kevés a tapasztalatom csecsemők kezelésével, de KISS syndromásakat már kezeltem eredményesen
Nagyobb gyerekeknél 8-10 éves kor körül jelenik meg a gerincferdülések jó része. Ezek a betegek sokszor eredményesen kezelhetők, de gyógytornára szükség szokott lenni.


>>> Vissza a tetejére >>>